A kezdetek

A fajta létrehozásában a jelenlegitől teljesen eltérő cél motiválta a tenyésztőket. Az akkori kemény munkának a gyümölcsét most is élvezi minden Oft tartó, anélkül, hogy tudatában lenne. Mi is ez?

A fajta rendkívül sok olyan belső tulajdonsággal bír, amelyet jól rögzítettek benne létrehozói. Ma jó közelítéssel minden Oft-től elvárhatjuk ezeket.

Elsődleges a munkaigény. Ezt mindenki tapasztalhatja, amikor kutyája repesve figyeli, hogy mit is tehetne, aminek a gazda örül, mit tehetne a kedvére.

Másik alapvető a közömbösség. Ennek köszönhető a nyugalma, az, hogy megcsodálják őket az idegenek, mert jellemzően nem támadnak sem emberre, sem állatokra, ha nem kapnak utasítást rá. A Magyarországra kerülésükbe például belejátszott legendás gyerekszeretetük. Örző-védő készségük csodálatos, bár a fajta késői érésével összefüggően ez is viszonylag későn alakul ki. Fontos, hogy a kiképzés során figyelemmel legyünk erre és a leggyakoribb őrző-védő fajtáknál később kezdjük az ilyen irányú foglalkozást! Szimatmunkájuk is figyelemre méltó, érdemes próbálkozni vele, mert komoly sikerélményt jelenthet a gazdák számára.

Az eredeti tenyészcél

A fajta kialakításánál kizárólag a belső értékmérőket tartották szem előtt, a küllem csak szolgálta a hasznosítási célt.

A háború végére lecsökkent a Szovjetunió katonai kutyaállománya. A Vörös Csillag katonai kutya tenyésztő központi iskola azt a parancsot kapta, hogy nagy mennyiségben hozzon létre személyőrző kutyákat, amelyek a legkülönbözőbb éghajlati körülmények között is alkalmasak gazdasági és stratégiai objektumok őrzésére. Különleges hangsúlyt fektettek a hadi igények kielégítésére.

A Szovjetunió területén őshonos fajtákat, állatok és terület őrzésére nemesítették évszázadok szelekciós munkájával. Addig katonai szolgálatban csak Német Juhász, Ardeille Terrier, Boxer, Collie és Dobermann fajtákkal foglalkoztak, ezek azonban nem bizonyultak alkalmas “hadi kutyának”.

A már akkor meglévő európai őrző-védő fajtákat próbálták használni, ezeknél azonban olyan helyi gondok merültek fel, amelyek miatt nem voltak alkalmasak a szélsőséges körülmények közötti feladatok elvégzésére. Ilyen gond volt például a szibériai időjárás, a túl érzékeny idegrendszer, vagy éppen a szükségesnél kisebb támadó erő.

A szovjet genetikusok, tenyésztők, kiképzők és katonák sorra vették azokat a tulajdonságokat, amelyeket elvártak egy általuk idealizált munkakutyától.

A Második Világháború előtt Német Juhász X Lajka keresztezésekkel próbálkozott Iljin professzor, de kísérletei nem jártak sikerrel. Azt tapasztalta, hogy csak nagy populáción elvégzett keresztezések adnak megfelelően sok kombinációt. Ez több fajta nagy példányszámú keresztezésével oldható meg, ezért Németország elfoglalt területeiről válogatás nélkül és nagy számban hozták a különböző kutyákat, amelyeket addig alig ismertek a Szovjetunióban-ban. Egész kutyás szerelvényeket állítottak össze és a Moszkva környéki Vesnyaki faluba küldték. Itt volt a Központi Katonai Kutyaiskola. Céltudatos, fajtatiszta tenyésztésre nem volt lehetőség, mert a fajtánkénti egyedszámok ezt nem tették lehetővé. A cél eleinte nem új fajta, hanem nagytesű és agresszív őrző kutyák nagy tömegű létrehozása volt. Ez természetesen nem volt mindig sikeres, de állandóan keresték az új megoldásokat, újabb és újabb keresztezési kísérleteket folytattak.

Több fajtát hoztak létre, de elismerést nem kaptak. A kutyák méretét és erejét próbálták összhangba hozni a szolgálati képességekkel. A Német Juhász szolgálati képességeit hasznosították a Moszkvai kutyánál, de volt például Moszkvai Búvár is, amely a Kaukázusi Juhászkutya, az Újfunlandi és a Német Juhász keverékéből állt össze.
A szelekció bizonyos területeken igen hatékony volt, erre legjobb példa Oroszország Fekete Gyöngye. Ez lett a legsikeresebb, amely végül Orosz Fekete Terrier néven került a köztudatba. Medvegyev parancsnok és Iljin genetikus kezdtek dolgozni ezen a genetikai állományon, ami az előző fejezetekben bemutatott fajták közötti keresztezéssel kezdődött. 1958-ban megjelent egy könyv, amelynek címe: “A hadikutyák képzése és alkalmazási útmutatója”, ebben írták le az első munka standardot.

A létrejött populációt óriási szelekciós nyomás alatt tartották a munkakészségek szempontjából, míg a küllemi bírálat elsődlegesen a stabilitás, teherbírás és a fajta egységes képének kialakításáról szólt. A korabeli fényképeken, ahol még katonai és rendőrségi egyenruhás “felvezetők” láthatók, mindenhol megfigyelhető, hogy a kutyák váza erős, jól izmoltak és kezd kialakulni egy egységes fajtakép, ami nagy szó, egy néhány évtizedes fajtától. A szőrzet azonban szinte nem is hasonlít a mai show-ra felkészített OFT-ékre.

A fajta kívánatos küllemét a Hadsereg és az időközben létrejött civil tenyésztői klub eltérően kezelték. A Hadseregnek vastag rövidszőrű, kozmetikára nem szoruló kutyák kellettek, míg a hobbi tartók a kiállításokon mutatós külsőt szerettek volna, amelyhez hozzátartozott a szőrzet alakíthatósága.

Finnországon keresztül váltak elérhetővé a szolgálati képességekről szóló első leírások. Ezekben úgy jellemezték a fajtát, hogy, bizalmatlan idegennel szemben, éber, de nyugodt és kiegyensúlyozott. A finnek nevezték el a szovjet kutyatenyésztés gyöngyszemének. Több kifejezetten munka “vonalú” példányt szereztek be. Ott a mai napig ezt a hasznosítást tekintik elsődlegesnek, komoly kiképzői munka folyik.

Az eredetileg hobbi örző-védő hasznosításra behozott fajta külleme miatt is kezdett népszerű lenni Lengyelországban, Németországban és Magyarországon, ahol saját kennelek jöttek létre.